10 egyszerű lépés az egészséges életmódért

Némi plusz alvás és edzés egy kevés zöldséggel és gyümölccsel párosítva máris elég jó kezdés.

1. Felejtsd el a fogadalmakat

Felejtsd el a fogadalmakat. Az egészséges életmód elérése, nem egy egyszeri döntés vagy egy átmeneti siker eredménye. Ez egy olyan folyamat mely során átformálod az életedet és a szokásaidat és a pillanatnyi dolgok helyett arra fókuszálsz, hogy egy hosszútávon fentartható egészségesebb életet élj. Ezt nem egyszeri nagy döntések révén tudod elérni, hanem apró változtatásokkal folyamatosan egy jobb egészségesebb irányba tereled azt.

2. Először is gondold át melyek azok a területek amelyekben fejlődnöd kell az egészséged érdekében

Sokan tisztában vagyunk vele, hogy a helyes étkezés, az edzés, a megfelelő mennyiségű alvás és folyadékbevitel az egészséges életmód fontos alappillérei. Legtöbben úgy is gondoljuk, hogy jó úton járunk és mindent megteszünk az egészségünkért. Viszont sajnos a gyakorlatban ez nem így van. Egy kutatás szerint nagyon kevés felnőtt, mindössze a felnőttek 3 százalék teljesíti az egészséges életmód alapvető kritériumait. A kutatás során négy alapelemet vizsgáltak.

A résztvevő nem dohányzik.

Egészséges a testsúlya (18-25 BMI)

Legalább napi 5 gyümölcsöt vagy zöldséget fogyaszt

Legalább 30 perc testmozgást végez legalább hetente 5-ször

Valójában nagyon kevesen felelünk meg ezeknek a kritériumoknak és habár ezek igen fontosak, ezeken kívül nagyon sok más dolog is hozzájárul az általános egészségünkhez. Mint például pozitív-e a hangulatunk, egészséges-e az önképünk, elég időt fordítunk a mentális egészségünkre, barátainkra, családtagjainkra.

Szóval rengeteg dologra fókuszálhatsz ha egészségesebbé akarsz válni. Mi azt javasoljuk, hogy válaszd ki a két legfontosabb területet ahol fejlődést akarsz elérni.

3. Derítsd ki nálad mi működik

Ahhoz hogy egy egészséges életmódot alakíts ki meg kell találnod azt a stratégiát, amely a személyiségedhez legjobban illeszkedik. Gondolkozz el azon, hogy melyek azok a dolgok amelyek nehézséget okoznak és mik azok amelyek könnyen mennek. Milyen körülmények között tudtál sikereket elérni a múltban és mi az ami leginkább motivált. Milyen nehézségekkel találkoztál, és mi az ami könnyen eltántoríthat a célodtól.

Ahhoz hogy változtatni tudj az életmódodon, világosan látnod kell, hogy honnan indulsz és pontosan mi az oka annak, hogy változtatni akarsz.

4. Vess véget az egészségtelen szokásoknak

Azok a dolgok amelyeket rendszeresen csinálsz legyen szó fogmosásról vagy nassolásról előbb utóbb a szokásaiddá válnak. Az első lépés a változás felé, ha megismered és kiértékeled a saját szokásaidat. Ha minden nap edzéssel indítod a napot az szuper, de ha a délutánt már chipssel és kólával folytatod az nem annyira. Meg kell találnod a módját, hogyan vess véget a rossz szokásaidnak és helyettük jobb, egészségesebb szokásokat alakíts ki.

Kezd azzal, hogy apróságokat megváltoztatsz a napi rutinodban. Vigyél egészségesebb ételt munkába, vagy hordj magadnál vizes palackot és figyelj oda jobban a folyadék bevitelre.

5. Haladj apró de hatásos változtatásokkal

Ne kezdj bele egyből hatalmas, az egész életedet felforgató változásba. Valószínűleg egyszerre túl nagy falat lesz és feladod majd. Jobb stratégia, ha kicsi dolgokkal indítasz és azokra tudatosan építkezel. Ha például úgy érzed, hogy keveset mozogsz és nem vagy jó formában, nem biztos hogy a legjobb ötlet a legkeményebb edzéssel próbálkozni. Jobb ha először egyszerűbb könnyebb dolgokkal kezdesz például minden nap sétálsz 10 percet vagy otthon elvégzel egy 5 perces gyakorlatot.

Bármi legyen is az amibe belekezdesz, csináld napi rendszerességgel míg az a normál életed részévé nem válik. Fontos, hogy olyan célokat tűzz ki magad elé, amelyeket könnyen el tudsz érni.

6. Keverd a munkát és a szórakozást

Sok sikeres üzletember szerint a munka és magánélet egyensúlya csak egy mítosz. Azzal hogy a tökéletes egyensúlyt keressük gyakran lehetetlen feladatra vállalkozunk és ez frusztrálttá és stresszessé tesz bennünket. Sokkal jobb, ha tudomásul vesszük, hogy a magánélet és a munka gyakran keveredik és ezt egyébként egyre több vállalat is felismeri. Természetes az, ha néha személyes ügyeket kell elintézned munkaidőben, vagy ha flexibilis munkaidőre van szükséged.

A lényeg, hogy ahelyett, hogy arra fordítod az energiádat, hogy egy éles határt húzz a munkád és a magánéleted között, jobban jársz ha megtalálod annak a módját, hogy hogyan tudod az életed különböző elemeit egészségesen vegyíteni.

7. Étkezz egészségesen

Nem véletlen a mondás: az vagy amit megeszel. A bevitt táplálék minősége közvetlen hatással van az egészségedre. A helytelen étkezés elhízást, diabéteszt, szív és érrendszeri problémákat okoz, melyek napjainkban már egyre fiatalabb korban megjelennek. Még ha a testsúlyod egészséges is figyelj arra, hogy hosszú távon egy tápanyagokban gazdag étkezést folytass. Ez azt jelenti, hogy vegyél vissza a cukorból, növeld a gyümölcs, zöldség bevitelt és kerüld a feldolgozott élelmiszereket.

Nem kell feladnod mindent ami finom vagy hizlal, de fontos hogy mindezeket csak kontrolláltan mértékkel fogyaszd.

8. Fontos a megfelelő mennyiségű, minőségi alvás

Nagyon könnyű megfeledkeznünk a megfelelő mennyiségű alvás fontosságáról. Végül is ha rendszeresen sportolok, egészségesen étkezem és nem dohányzom, akkor most tényleg számít ha nincs meg az ajánlott napi 8 óra alvásom? Természetesen igen. Az alvás nagyon fontos szerepet játszik az egészséges életmód kialakításában. A megfelelő mennyiségű alvás segíti az egészséges mentális és fizikai állapot fenntartását. Az alvás befolyásolja az alapvető agyi funkciókat, hatással van arra hogy hogyan tanulunk, dolgozunk, gondolkozunk vagy éppen hogyan kommunikálunk másokkal. Emellett a folyamatos alváshiány növeli a kockázatát a krónikus betegségek kialakulásának. A nap során a környezeted és az elvégzett feladatok igénybe veszik a tested, az alvás pedig regenerálja azt.

Figyelj oda, hogy a minőségi alvás mindenképp része legyen az új egészséges életednek.

9. Tartsd kordában a stresszt

Napjaink felgyorsult világa megköveteli, hogy egy feszített, aktív életet éljünk, amellyel gyakran nem tudunk lépést tartani. Ez a stressz szintünk megemelkedéséhez és a annak felgyülemléséhez vezet. Fontos hogy a stresszel kapcsolatban megkülönböztesd azokat a dolgokat, amelyekre ráhatásod van és kontrollálni tudsz és azokat amelyekre nem. Például egy lapos autó gumira nincs kontrollod, de például arra, hogy rossz értékelést kapsz a munkahelyeden már igen. Csökkentsd a stressz szintedet azokon a dolgokon keresztül, amelyekre ráhatásod van, így ha egy nem várt esemény történik akkor is fókuszált tudsz maradni és könnyebben megbirkózhatsz velük.

Alkalmazhatsz különböző relaxációs technikákat is mint meditáció, légzés-relaxáció vagy például thai chi.

10. Lassíts le és élvezd a pillanatot

Legtöbben olyannyira a munkánkra és a mindennapi teendőinkre fókuszálunk, hogy elfelejtjük élvezni az adott pillanatokat. Érdemes többször is szünetet tartani a nap folyamán és szimplán csak megcsodálni, hogy mennyire gyönyörű körülöttünk a világ, mennyire szép a napsütés és hogy milyen jó érzés sétálni egyet a szabad levegőn.

Élvezd a folyamatot, amelynek részese vagy és apró lépésekkel javíts rajta, hogy végül egy jobb, teljesebb életet élhess.